• Legóból készített robotműkart egy spanyol fiú

    Lego építőelemekből készített magának robotműkart Spanyolországban egy fiú, aki egy ritka genetikai betegség miatt jobb alkar nélkül jött világra. A 19 éves David Aguilar biomérnöknek tanul a barcelonai Katalán Nemzetközi Egyetemen és már a negyedik modellt használja az általa kifejlesztett színes művégtagból. Az andorrai fiú álma, hogy a diploma megszerzését követően megfizethető robotprotéziseket tervezzen az […]

  • A dohányzás miatt veszítette el gyerekei felügyeleti jogát

    A dohányzás miatt veszítette el két gyerekének felügyeleti jogát egy spanyol férfi – közölte az El Mundo című spanyol napilap. Az újság birtokába került ítélet szerint az apa “teljesen felelőtlen módon veszélybe sodorja a kiskorúak egészségét azzal, hogy nincs tekintettel másra saját függőségén kívül”. A córdobai bíróság a dokumentumban kifejtette: az eljárás során a gyerekek […]

  • Már reggel fáradt vagyok…

    Reggelente nehezen kelünk fel, amikor is csak egy dologra gondolunk: visszabújni az ágyba!  Fáradtak vagyunk már ébredés után, majd napközben sem javul a helyzet. De mit fogyasszunk reggelire, és mit szerepeltessünk a napi étrendünkben, hogy visszanyerjük energiánkat? Íme néhány javaslat hozzá. Vaspótlás fáradtság ellen A vashiány a nőknél nagyobb arányban jelentkezik, mint a férfiaknál, mivel […]

  • Debütál Dobó Kata filmje: Kölcsönlakás

    A héten Valentin-nap alkalmából egy fergetegesen vicces magyar romantikus vígjáték érkezik a mozikba! A miniszter félrelép írójának színdarabjából egy igazi vérbő komédia született, melynek főszerepében olyan kiváló magyar színészekkel találkozhatunk, mint Balla Eszter, Haumann Máté, Martinovics Dorina, Klem Viktor, Szabó Simon, Kopek Janka, Fehér Tibor, Kiss Ramóna és Oroszlán Szonja! Nem is lehetne két egymástól jobban különböző férj, mint […]

  • Tippek, hogy túlélhető legyen a Valentin-nap

    Egyedül vagy barátokkal utálni a Valentin-napi rózsaszín habos, piros szívecskés ünnepet, a túlaggódott randikísérleteket akár még  jó móka is lehet.

 

A megfelelő táplálkozás fontos az egészség megőrzésében

Magyarországon a diabétesz, az elhízás és a kardiovaszkuláris betegségek is egyre többeknek okoznak problémát, pedig a népbetegségek megelőzésért
2019. feb 11. | 0 komment | Elolvasom »
Egyen jól a gyerek rovat további cikkei
 

Milyen ajándékot vigyünk a babalátogatásra?

Ezeket szem előtt tartva biztosan nem nyúlunk mellé! Egy kisbaba érkezése nemcsak a szűk család, hanem a rokonság,
2018. dec 19. | 0 komment | Elolvasom »
Babaápolás rovat további cikkei
 

Mesterséges intelligencia segítheti a gyerekbetegségek diagnózisát

Kínai kutatók kifejlesztettek egy rendszert, mely mesterséges intelligencia (MI) segítségével megbízhatóan diagnosztizálja a gyerekeknél és fiataloknál fellépő betegségeket.
2019. feb 13. | 0 komment | Elolvasom »
Egészség – betegség rovat további cikkei
 

Ha városban él, nagyobb az esélye a vetélésre

A közelmúltban az Uthai Egyetem kutatói közzétettek egy tanulmányt, melyben rámutattak arra a tényre, hogy a légszennyezettség mértéke
2019. jan 30. | 0 komment | Elolvasom »
Szülés előtt, szülés után rovat további cikkei
  • Cikkajánló

  • post thumbnail

    Mesterséges intelligencia segítheti a gyerekbetegségek diagnózisát

    Kínai kutatók kifejlesztettek egy rendszert, mely mesterséges intelligencia (MI) segítségével megbízhatóan diagnosztizálja a gyerekeknél és fiataloknál fellépő betegségeket. Az elektronikus egészségügyi adatokkal végzett összehasonlító vizsgálatok során az MI jobb eredménnyel végzett, mint a fiatal, tapasztalatlanabb orvosok. A Csang Kang, a Kantoni Orvosi Egyetem tudósa által vezetett amerikai-kínai kutatócsoport a Nature Medicine című szaklapban mutatta be […]

    2019. feb 13. | 0 komment | Tovább »

  • post thumbnail

    Egyre több gyerek küzd magatartászavarral

    Egyre több gyerek küzd magatartászavarral Magyarországon – mondta Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus. A magatartászavar valójában azt jelenti, hogy a gyermek nehezen alkalmazkodik bizonyos helyzetekhez, legalábbis lassabban, mint ahogy azt a társadalom elvárja. Kalamár Hajnalka szerint bizonyos relaxációs gyakorlatok – mint a légzés lelassítása – sokat segíthetnek ezen a helyzeten, s hozzájárulhatnak a tudatos jelenlét kialakulásához. Ugyanakkor […]

    2019. feb 13. | 0 komment | Tovább »

  • post thumbnail

    Egyre ritkábban olvasnak mesét a gyereknek!

    A gyermekek és a mese kapcsolatának fontosságát senki nem kérdőjelezi meg. A szülők egyértelműen tudják, hogy a gyermekeknek szüksége és igénye van a mesére. Elgondolkodtató, hogy mégis oly sok családban háttérbe szorul. Gyakran csak alacsony életkorban olvasnak (még ritkábban mesélnek fejből) gyermeküknek a szülők. Aranyhajat gömbölyödő hasa buktatta le A Grimm testvérek polgári családokban, szalonokban, ismerőseik és […]

    2019. feb 12. | 0 komment | Tovább »

  • post thumbnail

    Találkozz az állatkertben Sandokannal!

    Kabir Bedi hamarosan hazánkba látogata Guido & Maurizio De Angelis filmzenei koncert sztárvendégeként február 16-án az Arénába. A koncert előtti napon a Fővárosi Állat- és Növénykertbe is ellátogat a világsztár, hogy örökbefogadjon egy tigrist, és találkozzon a rajongóival. A maláj tigris néven elhíresült színész február 15-én délelőtt a FővárosiÁllatkertben teszi tiszteletét, hogy egy igazi hús-vér […]

    2019. feb 12. | 0 komment | Tovább »

  • post thumbnail

    Hét új játszótér a megújuló Városligetben

    Összesen hét új játszótér kap majd helyet a megújuló Városligetben, köztük a több mint 13 ezer négyzetméteren elterülő Nagyjátszótér. Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa az adásban elmondta, hogy Magyarország legkorszerűbb játszóterének tervezésébe a gyerekeket is bevonták. A Nagyjátszótér központi eleme és egyben jelképe egy háromszintes mászóka lesz, amelyet Szinyei Merse Pál Léghajó […]

    2019. feb 12. | 0 komment | Tovább »

  • Gyerekkel vagyok

  • post thumbnail

    Öt tipp a boldog gyermek neveléséhez

    Kétségtelen, hogy a szülői gondozás egyidejűleg a legnehezebb és legkifizetődőbb feladat, amit felnőttként vállalunk. Feszült, türelmetlen, teljesítmény-centrikus világban élünk, ahol elvárják tőlünk, hogy mindig kiegyensúlyozottak, boldogok és tökéletes szülők legyünk. De mit jelent a tökéletesség? Valóban ettől lesz boldog a

    2019. feb 03. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Gyermekkorban dől el a felnőttkori egészség

    A gyermekkor a leghatékonyabb időszak arra, hogy megalapozzunk gyermekeink egészségét, teljes életét. Ami aztán nemcsak az ő életükre, de még a következő generációra is hatással van!  A gyermekkor a legjobb és leghatékonyabb időszak az egészségfejlesztésre és a betegségek megelőzésére. Hiszen

    2019. jan 16. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Nézd, milyen aranyos kislány volt Nyári Dia!

    Miért olyan fontos a kedvenc plüss, a szorongatni való pelus vagy takaró? Mi készteti a csecsemőt és a kisgyermeket az állandó játékra? Hogyan alakul ki a kreativitás? A Gyereklélek magazin által körbejárt „Micimackó-jelenség” kapcsán Nyári Diát kérdeztük kedvenc plüssállatáról.

    2018. nov 15. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Segítség, apuka leszek!

    Valószínűleg minden férfiben, akinek gyermeke születik van egy egészséges félsz, és ott motoszkál a fejében a kérdés: milyen szülő leszek, helyt tudok-e majd állni, ha megérkezik a csöppség? Nem kell aggódni, hamar bele lehet jönni a napi rutinba! Persze, nem

    2018. nov 13. | 0 komment | Olvasom »

  • Gyógyszer-gyógy szer

  • post thumbnail

    Beyoncé és Jay-Z a vegán étrendért

    Beyoncé amerikai énekesnő és férje, a rapper Jay-Z a következő 30 évben esedékes turnéikra szóló koncertjegyek elnyerésének lehetőségével ösztönzi rajongóit a vegán, vagyis tisztán növényi alapú étrendre való áttérésre. A Grammy-díjas énekesnő a héten osztotta meg 123 millió Instagram-követőjével a

    2019. feb 03. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Honnan ismerhető fel a nátha szövődménye?

    A felső légúti gyulladásokat – nátha, garatgyulladás, torokgyulladás, mandulagyulladás – gyakran kíséri az orrmelléküregek érintettsége is. Milyen tünetek figyelmeztetnek arra, hogy már nem csak egy „egyszerű náthával” van dolgunk?

    2018. nov 12. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Mi okozza az úszófület?

    A strandolás, az uszodai edzések kellemetlen velejárója lehet, különösen gyermekek és fiatalok körében fordul elő gyakran. Megelőzéséről és kezeléséről dr. Holpert Valéria fül-orr-gégészt, a Fül-orr-gége Központ orvosát kérdeztük. Mitől alakul ki a betegség? A köznyelvben úszófülként ismert otitisexterna a hallójárat

    2018. nov 05. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Új, méhen belüli fogamzásgátló eszköz – hormon nélkül

    A hosszútávon is biztonságos és hatékony hormonmentes fogamzásgátlók választéka a réztartalmú spirál (közismertebb nevén hurok) után egy újabb lehetőséggel bővült hazánkban: több nyugat-európai ország után Magyarországon is forgalomba került a „rézgyöngy”. A különlegessége: a forma-emlékező fém, a nitinol, ami az

    2018. máj 10. | 0 komment | Olvasom »

  • Egyen jól a gyerek

  • post thumbnail

    A megfelelő táplálkozás fontos az egészség megőrzésében

    Magyarországon a diabétesz, az elhízás és a kardiovaszkuláris betegségek is egyre többeknek okoznak problémát, pedig a népbetegségek megelőzésért mi magunk tehetünk a legtöbbet. Immunrendszerünknek fontos szerepe van többek között a betegségek elkerülésében és egészségünk megőrzésében, ezért érdemes kiemelt figyelmet fordítani

    2019. feb 11. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Az ásványi anyagok, vitaminok fontossága

    Vannak olyan vitaminok, ásványi anyagok vagy nyomelemek, amelyek inkább szezonálisak, tehát nem kell folyamatosan szedni. A vas nem ilyen. A vérszegénység, a vashiány bármelyik évszakban előfordulhat. Az érintettebb korosztály a gyerekek, a menstruáló fiatal lányok, a várandós nők és a

    2019. jan 30. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    A rostfogyasztás krónikus betegségeket előzhet meg

    A rostfogyasztás megelőzheti a krónikus, nem fertőző betegségek kialakulását – közölte Erdélyi-Sipos Aliz , a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára. A szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és az elhízás egyik oka a nem megfelelő mennyiségű rostfogyasztás. Naponta 24-30 gramm rost

    2019. jan 25. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    A csecsemők védettek az ételallergiával szemben

    Egészséges csecsemők bélbaktériumainak felhasználásával gátolták meg a tehéntej-allergia kialakulását egereknél amerikai és olasz kutatók. A Chicagói Egyetem, az Illinois állambeli Argonne Nemzeti Laboratórium és a Nápolyi II. Frigyes Egyetem kutatói négy egészséges és négy tehéntej-allergiával küzdő csecsemő bélmikrobáit ültették át

    2019. jan 19. | 0 komment | Olvasom »

  • Lélekbúvár

  • post thumbnail

    Tippek, hogy túlélhető legyen a Valentin-nap

    Egyedül vagy barátokkal utálni a Valentin-napi rózsaszín habos, piros szívecskés ünnepet, a túlaggódott randikísérleteket akár még  jó móka is lehet.

    2019. feb 14. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Mesterséges intelligencia segítheti a gyerekbetegségek diagnózisát

    Kínai kutatók kifejlesztettek egy rendszert, mely mesterséges intelligencia (MI) segítségével megbízhatóan diagnosztizálja a gyerekeknél és fiataloknál fellépő betegségeket. Az elektronikus egészségügyi adatokkal végzett összehasonlító vizsgálatok során az MI jobb eredménnyel végzett, mint a fiatal, tapasztalatlanabb orvosok. A Csang Kang, a

    2019. feb 13. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Egyre több gyerek küzd magatartászavarral

    Egyre több gyerek küzd magatartászavarral Magyarországon – mondta Kalamár Hajnalka klinikai pszichológus. A magatartászavar valójában azt jelenti, hogy a gyermek nehezen alkalmazkodik bizonyos helyzetekhez, legalábbis lassabban, mint ahogy azt a társadalom elvárja. Kalamár Hajnalka szerint bizonyos relaxációs gyakorlatok – mint a

    2019. feb 13. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Egyre ritkábban olvasnak mesét a gyereknek!

    A gyermekek és a mese kapcsolatának fontosságát senki nem kérdőjelezi meg. A szülők egyértelműen tudják, hogy a gyermekeknek szüksége és igénye van a mesére. Elgondolkodtató, hogy mégis oly sok családban háttérbe szorul. Gyakran csak alacsony életkorban olvasnak (még ritkábban mesélnek

    2019. feb 12. | 0 komment | Olvasom »

  • Munka és gyerek

  • post thumbnail

    A kisgyermekes szülőknek árt a túlóra

    Ha nő a munkaidő, a munkavállalók gyakrabban fordulnak orvoshoz – állapították meg német kutatók. A heti munkaidő 1 órával való növelése azzal jár, hogy a dolgozók átlagban 13 százalékkal többször mennek orvoshoz. A munkavállalók úgy érzik, hogy ennyivel hosszabb munkaidő

    2019. feb 02. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Gyermekkorban dől el a felnőttkori egészség

    A gyermekkor a leghatékonyabb időszak arra, hogy megalapozzunk gyermekeink egészségét, teljes életét. Ami aztán nemcsak az ő életükre, de még a következő generációra is hatással van!  A gyermekkor a legjobb és leghatékonyabb időszak az egészségfejlesztésre és a betegségek megelőzésére. Hiszen

    2019. jan 16. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Változások a gyermekgondozásban

    Emelkedik a gyermekgondozási díj (gyed) és a diplomás gyed összege, valamint megjelenik a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

    2019. jan 02. | 0 komment | Olvasom »

  • post thumbnail

    Egyensúlyba az edzés, a munka és a család

    A komolyan edzők egyik legnagyobb kihívása, hogy össze tudják egyeztetni a munkájukat, a tanulást, a magánéletüket és a sok időt követelő edzéseket. Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatója, laborvezetője ebben próbál segíteni. A sporton kívül is van élet Vannak

    2018. nov 27. | 0 komment | Olvasom »




A honlapon található információk célja az egészségügyi ismeretek bővítése,
és szükség esetén nem helyettesíti a gyógyszerész, az orvos vagy más szakember felkeresését!
A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!